Boldog Karácsonyt!

Boldog Karácsonyt Kívánunk Mindenkinek!

Karácsonyváró vendégségben

Barátaimmal ismét megtartottunk az éves rendes karácsonyváró összejövetelünket, amelyet most kutyás barátnőméknél, Juditéknál tartottunk. A vendégségbe Csibész is hivatalos volt, az ő házigazdájának pedig Julien a spániel lett kinevezve. Kicsit aggódtam, hiszen Csibész még sosem volt vendégségben, nemhogy ottalvós buliban...
Én a nagy eseményre elkészítettem az izraeli utam óta már tervezett, csak megfelelő alkalomra váró jeruzsálemi túrótortát. Judit barátnőm szintén kitett magáért! A nemzetköziség jegyében volt toszkanai paradicsomleves, ciprusi saláta és tandoori csirke. A vacsora alatt nagyon jót beszélgettünk és az én túrótortám (akarom mondani Fűszeres Eszter túrótortája) hatalmas sikernek örvendett! Azért ez mégis csak az én tortán volt, mert Eszter receptjét kiegészítve, én a dió mellett fügével is megszórtam. :) A vacsora után pedig óriási pókerparti indult, ahol én majdnem az összes pénzem elvesztettem. Remélem, aki szerencsétlen a kártyában....
Meg kell, hogy mondjam, Csibész rendkívül jól viselkedett! Az elején mondjuk a nagy örömködésben majd kiugrott a nyelve és a szeme a helyéről, kicsit olyan volt, mint aki belőtte magát, de aztán lenyugodott és békésen szunyókált az asztal alatt hajnalig. Majd külön szombánkban együtt töltöttünk egy romantikus éjszakát Dóri garfieldes poszterei és plüssállatai között.
A hétvégén még a Bodies kiállítást is megnéztem Évivel. A roppant szervezetlenség miatt kb. 1 órát álltunk az utcán és szippantottuk a Király utca széndioxid dús levegőjét, de aztán csak bejutottunk. És megérte! Az emberi test csodálatos!

Gesztenyepüré házilag

Az egyik kedvenc blogomban http://www.csiliesvanilia.blogspot.com/ olvastam a minap a házilag készített gesztenyepüréről! Szó mi szó ez roppantul felkeltette az érdeklődésemet. Mivel az októberben Nagymaroson szedett gesztenyemennyiség lassan az egész mélyhűtőmet beteríti, sürgősen akcióba kellett lépnem, apasztanom kellett a készletet és a receptet ki kellett próbálnom! Nem akarok senkit sem elijeszteni, de a házi gesztenypüré készítése minimum 4 órát igényel és eme nehéz munka után a desszertet a benne szereplő vaj megszilárdulása miatti hűtés szükségessége okán csak sokkal később lehet fogyasztani! A gesztenyepüré készítő kézművesnek először egyenként be kell vadosni a gesztenyéket, majd sütőben majdnem 1 óráig kell párolnia, ezután egyenként kell leszedegetni róluk a külső és belső burkot, majd a lecsupaszított gesztenyéket vaniliás tejben kell megint kb. 1 óráig főznie, végezetül tejszínnel és vajjal kell őket pürésíteni. Végül a massza több órás hűtésre mehet a hűtőbe!

Ma nagy izgalmak között szedtem ki a készterméket a hütőből és örömömre a kulináris attrakció sikerült! A massza rendesen összeállt és kiválóan kukacosítható!!!! Már csak egy kupac tejszínhab és nagyim rumos meggye hiányzott róla, ami mázlimra épp készenállt a hütő alsó rekeszében a nagy pillanatra várva! Ínyenceket megszégyenítő módon helyeztem a díszruhába öltöztetett gesztenyepürékupacot ízlelőbimbóimra és igen!, ez az íz tényleg szignifikánsan különbözik a boltban kapható tömbösített változattól, ami valójában babból készül és csak gesztenyearomával van felturbósítva. Mindenkinek ajánlom a házi gesztenyepüré készítését bármily macerás is, mert megéri és Ti is megtudhatjátok milyen íze is van valójában a gezstenyepürének!!!

A héten Csibész is gurmandia országában járt! Megkaptuk első szarvasgomba edzéscsomagunkat. A téli szarvasgomba mondhatni elég markáns illatanyaggal rendelkezik! Talán a retek és a cipőkrém illatanyagának házasításával tudnám leírni. Csibész beleszippantott a doboz gombába, hátrahőkölt és bemenekült az ágy alá...Lehet, hogy a gombász tagtársaknak lesz igaza és Csibész alkalmatlan a gombászatra?! Nem baj, kitartás!!!! Holnaptől a szoktatás időszaka következik!

Rasszizmus

Nem, nem akarom védeni, Csibész rasszista! Különleges ellenszenvvel és előítélettel viseltetik valami oknál fogva a fehér kutyák iránt. Ha a séta során csak méterekkel arrébb meglát egy fehér kutyát megmerevedik, majd roppant morgásba, végül acsarkodásba kezd! A közelengedésből pedig általában nagy balhé kerekedik, úgyhogy a fehér kutyákat általában messziről elkerüljük. Egy ilyen találkozás után Csibész még percekig morgolódik és dühödten kapar. Emellett Csibész a pulikra is ki van élezve, a pulikat úgy, ahogy vannak utálja, viszont a spánieleket rajongással övezi körül. Ki érti ezt?
Ugyanígy Csibész roppant kedveli az utcán elejtett csirkecsontokat. Csak tudnám, hogy kerül ennyi csont az útra. Csibész szinte mindig talál néhány jó kis falatot, amit alig bírok kitépni a szájából. A múltkor például nem is sikerült, már csak azt vettem észre, hogy Csibész valamit önelégülten rág és teljes önteltséggel vigyorog rám, hogy végre sikerül valamit tiltásom ellenére a bendőjébe cserkésznie...Szóval nem tagadom egy rasszista, elvetemült kutyám van!

Csigán kutyázva

A múlt héttel ellentétben most lassúra veszem a figurát! Nagyon lemerített a kutyanevelés :), a munka és az egyéb programok! Pénteken holtfáradtan, tök sötétben, zuhogó esőben és átsuhanó ködfoltokkal veszélyeztetett ismeretlen utakon végül leérünk Csibésszel Kismarosra a szarvasgombász találkozóra. Itt bár szívesen fogadtak minket és sok kedves, szimpatikus emberrel találkoztunk, Csibészt gombászati szempontból kissé előítéletesen fogadták. Na jó ez enyhe kifejezés, páran hangosan körberöhögtek, hogy Csibésszel akarok én gombászni...Na de ez aztán nem kedvetlenít el minket, mi majd megmutatjuk, hogy talál Csibész is gombát!!!!! A héten remélem találkozom Hypogeával (fő gombamufti), aki ad majd nekünk pár tanoncgombát.
A hétvégi disznóvágás is a múlt évihez hasonlóan roppant cikizések és viccelődések mellett folyt, és igen hangulatos volt! Csibész azóta minden nap disznótorosat vacsorázik és nagyon meg van elégedve! Nálam is a mélyhütőben sorakozik a hurka, kolbász, elfogyasztásra várva.
A szombat esti London Community Gospel Kórus előadásra magávalragadó volt. Vikivel ott örjöngtünk a hátsó sorokban és az utánalevő fogadáson jókat lakmároztunk miközben kibeszéltük a pasikat! Vasárnap csodálatos idő volt, Csibész kedvenc időjárása, hideg, napsütésés és fúj a szél! Imád ilyenkor belebújni a szélbe és élvezi, ahogy felborzolja a szőrét, és lobog a farka mint egy zászló! Idilli időjárásban végre megkapta a hőn áhított hosszú sétáját, amire hétközben sajnos soha nincs idő. Péntek este még Juditékkal megnéztük egy tunéziai énekesnő hastáncos-énekes műsorát a Romano Drommal, ami szintén roppant élvezetes volt! Szóval a múlt hét zsúfoltsága után ezen a héten lazábbra veszem a figurát, estéimet otthon töltöm, csak Csibésszel sétálunk, de azt is lassan, komótosan mint egy csiga. Hiába erőt kell gyűjteni az adventi programok tömkelegének következő löketéhez! Persze terveim már most vannak! :)

Kutyául elcsigázva

Szerencsére Csibésznek most már kutya baja! Az étvágya is roppant megnőtt! Azt hiszem, nem tesz jót neki anyukám túláradó szeretete! Anyukámmal Csibész folytonosan együtt reggelizik és ebédel, sőt most már télikabátja is van! Szerintem fölöslegesek ezek a mostani divatgöncök, egy kutyának, akinek vastag a bundája nem kell kabát! Különben is roppant idétlenül néznek ki a négylábúak ezekben a babaruhákban! A táplálkozásról pedig annyit, hogy egy kutyának egy nap elég egyszer a saját kajája, nem kell állandóan megvendégelni, mert abból hasmenés lesz és hányás. De mit tehetünk, ha édesanyánk saját kirepülésünk óta, újabb kisdedet keres kisded játékaihoz....Na azért a gondoskodó anyai szeretetnek előnyei is vannak, állandó foglalkozás és hosszú séták, ezzel ellentétben most Csibész egész nap otthon van egyedül és az egyszemélyes reggeli, déli, esti sétáltató szolgálat kissé fárasztóvá válik munka és egyéb programok mellett. A héten például megkezdődött a Millenárison a Téli Fesztivál, melynek programjairól a grátisz belépőmmel lehetetlen lemondanom. A szerdai Bognár Szilvia koncert például frenetikus volt! Egy gyönyörű hangú, de kissé túlságosan visszafogott művész, valószínű emiatt nem kapták még fel! Nem volt annyira magávalragadó viszont a tegnapi Művészetek Palotájabeli Mozart Cosi fan tutte előadás, ahol bár a művészek és a világ 9. legjobb zenekarának választott Fischer Iván vezette Fesztiválzenekar kitett magáért, így sem tutták közel hozni szívembez Mozart rizsporos rokokó világát! Hiába a hiba a vevő készülékében van! Csak szegény Csibészt sajnáltam, aki otthon türelmesen várt, amíg lezárult a röppke 4 órás előadás. Ma, ha lesz még erőnk, eljutunk Kismarosra a Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület előadására, bár én már a héten kivagyok! És holnap még egy disznóvágás Tatán és egy gospel koncert a Millenárison! Legyen már vasárnap!!! Aludni akarok és Csibésszel végre jó sokat sétálni!!!!!

Csibész beteg

Aggódom Csibész miatt! Már napok óta nincs étvágya és kétszer hányt. Tegnap egész nap gubbasztott, de séta közben még mindig vidám. Úgyhogy nem tudom, hogy mi a baj...Nem tudom, hogy csak átmeneti rosszullét vagy komolyabb a baj és orvoshoz kéne vinnem. Most koplaltatom, remélem az segít majd! Ha nem, akkor irány az orvos! Komolyabb baja csak nincs, hiszen nem lázas... Szóval aggódom! Az is baj, hogy nem lehetek vele napközben! :(
Egyébként a hétvége jól telt. Meggyújtottuk az első adventi gyertyát! Készítettem rácsos süteményt és kiolvastam Wass Albert A funtinelli boszorkány első kötetét. A természet leírásai szépek, de én nem értem, hogy mi ez a nagy Wass Albert kultusz, szerintem irodalmilag nem nagy szám. Az autómat is rendbe tetettem! Volt zöldkártyázni, megnézték a hűtővíz fokát és a hátsó ablaktörlőt is kicseréltünk nagyapámmal! Szóval a hétvégén felelős autótulajdonosként viselkedtem!

Télválasztó Túra

A pénteki esőzések ellenére a legkeményebbek kitartottak, és hittek benne, hogy a szombati túrán jó idő lesz! Így is történt, szikrázó napsütésben szálltunk fel szombat reggel a vonatra, és röpke fél óra elmúltával a túra kiindulási pontján, Verőcén voltunk. A piros jelzés kihelyezése azért itt is hagyott némi kivánnivalót maga után, de mégis rátaláltunk a helyes útra! Egy kálváriát megmászva, vikkendházak között értünk ki a természetbe. Erdei kisvasutat, valamint a Morgó-patakot követve jutottunk előrébb és előrébb a csúszós erdei ösvényeken beszippantva a hűvős, de hihetetlenül tiszta levegőt. A térkép szerint útirányunk egy ponton piros kereszt jelzéssel eltért, ahol éles kanyart véve kellett visszakanyarodnunk. Mentünk, mentünk, de keresztnek nyoma sem volt. Majd jött egy élesen felkanyarodó út, viszont rajta piros kereszt jelzésnek se híre, se hamva nem volt. Mivel a kinézett útnak még a kisvasútállomás előtt kellett lennie, bizakodtunk, hogy a jelöletlen útra rátérve jó felé haladunk. Menetközben fohászkodtunk, hogy meglássuk végre a kék jelzést, ahova a piros keresztes útnak be kellett volna csatlakozni. Kidőlt fákon át bukdácsolva haladtunk egyre előrébb, és lábunk elől felpillantva csodálatos panorámát mutatott a börzsönyi hegykaréjok mögül kikacsingató és azok éles sziluettjét megvilágító nap. Kék jelzésnek persze nyoma sem volt, így a túravezető enyhén parázni kezdett. Mígnem végre megláttunk egy kerítést, amelyet a térképen is jeleztek. Viszont a kék túraútvonal nyoma még mindig sehol sem látszott! Elindultunk a kerítés oldalán lefelé, mígnem az egyik tapasztalt túratárs észrevette, hogy nekünk valójában a kerítés másik oldalán kéne haladnunk....Vissza fel a hegyre, megkerültük a kerítést és hoppá a kék út is megkerült. De a túravezető ebben a pillanatban megfogadta, hogy túrát alsóbb rendű utakon soha többé nem tervez!!! Nem lesz se kereszt, se háromszög, se semmi egyéb kiterjesztés, mert egyszerűen ezek az utak Magyarországon csak térképileg vannak jelölve, és ha mégis a gyakorlatban - értsd a fák törzsén - is jelezve lennének, gondozatlanok, ápolatlanok! Röppke másfél órás erdei tévelygés után, délután kettőre értünk a Kocsma a Pipáshoz, ahol a meleg fogadtatás helyett, hideg kiutasítás volt a jutalmunk, így a kocsma előtti padokon fogyasztottuk el szendvicseinket és teáztunk Magyarkúton. Röppke tanakodás után a túravezető, aki az előre eltervezett útvonalért harcolt, le lett szavazva, így a rövidebb úton haladtunk vissza Verőcére, ahol még a vonat indulásáig volt időnk megnézni a helyi kis kálváriát és templomot. Innen szép kilátás nyílt a Dunára és a túlparton levő hegyekre. A vasútállomásig haladva a lemenő nap miatt egyre hidegebb lett és a szél is erőteljesen felkapott. Mire megjött a vonat, a hó is elkezdett szállingózni, és Budapestre visszaérve már a havas téli táj fogadott! Szóval itt a tél, számomra most a korcsolyázás és a sielés időszaka következik! Viszont büszke vagyok, hiszen sarkunkban a téllel, sikerült megszervezni egy utolsó szép őszi túrát!

Kiskifli és Bundás Herceg

A hétvége nagy boldogságban zajlott, hiszen együtt voltunk Csibésszel! Szombaton nagy sütés-főzés, hiszen kedves nevelőapám szülinapos volt. Megfőztem számára egy már régóta elfeledett, de anyukája által korábban sokszor készített ételt a húsos gombócot, valamint házi mandula terményünk betakarítása után, mi lehetett volna más édesség, mint galíciai mandulatorta, Maci után szabadon. Mindkét fogás remekül sikerült és végezetül egy kis pezsgővel öblítettük le. Az ebéd után roppant elpilledtünk és rövidke idilli családi alvás után még mindig úgy éreztük, hogy lenne mit lesétálnunk az ebédből. Így hát Csibésszel az élen felkerekedtünk, hogy felfedezzük a veszprémi Gulya-dombot. Bár odáig nem jutottunk el, azért több mint 2 órás sétát tettünk a vár alatt a Séd-patak partján egészen a Margit romokig. Csibésszel a hétvégén ismét roppant összemelegedtünk! Bár már nem az én ágyam alatt alszik, amit mondjuk roppant zokon veszek tőle, de reggel hatalmas ugrással az ágyamban terem, nagy lelkesedéssel üdvözöl, kiskifli-nagykifli pózban hozzám bújik és dögönyözteti, simizteti önmagát. Én ezt persze roppant nagy kegynek érzem és boldogan teljesíten kívánalmait. Lehet, hogy a királyfim soha nem jön el, de legalább van ez a kis bundás hercegem! :)
Másnap séta közben a lakótelepi parkban hatalmas gyapjas tintagombát találtunk és egyből Zsuzsa májjal töltött tintagombás receptje ugrott be. Kár, hogy már ki volt nyílva szegény, így nem próbálhattam ki a receptet.
Szombaton Zöld Béka túra a Börzsönyben, természetesen mint a hétvégi időjárásjelentésből kiderült, pont akkor jön egy hidegfront és lehet, hogy már havazni is fog. Na remélem, ez azért nem szegi kedvét kis csapatomnak!

Konyec Gá-gá

Az idei Márton-nap is sikeresen lezajlott. Csibész és én gyomrunkat már korán előkészítve indultunk a nagy ebédre. Körülbelül egy órás séta után megérkeztünk nagyapóékhoz, ahol már finom illatok vártak. Egyből asztalhoz is ültünk, pontosabban Csibész az asztal alá. Az első fogás libanyakleves volt, és Csibész nagy odaadással fogyasztotta az általam korábban már lerágott libanyakakat. Ezután felkerült az asztalra nagyapa idei újbora, mely számomra még kicsit savanykás volt...De remélem, hogy hamarosan ez is beérik, mint az én életem :). Második fogás a sült libacombok, újításként egy új aszaltszilvás-áfonyás mártással. Nyam-nyam! Ehhez persze számunkra vörösbor dukált. Csibész ebből csak a porcokat, és rágósabb bőröket fogyaszthatta, hiszen a csöves csont a kutyanépnek tabu! Befejezésképp szezonálisan gesztenyepüré volt a terítéken, mely selymesen zárta le az amúgy is kiváló ebédet! Ebéd után jót beszélgettünk, majd mivel Csibész be volt sózva, kisvártatva hazaindultunk. Ha a népszokás igaz, se Csibész, se én nem éhezünk majd még egy évig!

Gombás ügyek

A héten nagy érdeklődéssel vetettem be magam újra a gombatémába. Vasárnap a budakeszi vadasparkban volt gombászkirándulás, de sajnos egy metrókimaradás következtében elkéstem és a csoportom már továbbinalt a Mátrába. Így gondoltam egyedül járom be a terepet, mikor is találkoztam Misivel, és segítségével megismerhettem a gyűrűs tuskógombát , amely 20 perc főzést igényel, mert addigra távoznak el belőle a méreganyagok. Hát ezt ki is kellett próbálnom! Egy életem egy halálom megfőztem a gombát, pontosan betartva az elkészítési időket és láss csodát: még élek! A gomba egyébként elég jó volt, egy kis késői laskagombával vegyítve ízletes gombás rizs készült belőle. A héten felderítettem a szarvasgombászás lehetőségeit is. Reményeim szerint hamarosan csatlakozhatunk Csibésszel a Dunakanyar Szarvasgombász Egyesülethez! Eddig Csibész csak bárotítást kapott, elvileg minden kutya tanítható valamilyen szinten a szarvasgombászatra. Hát remélem, mert igazán ennék már egy isteni szarvasgombás kaját. Bocsánat, Csibész első gombáját már elígértem.....

Vége

Mára csak ennyit:

Valaki kell nekem is
Aki csak az enyém
Aki társ egy hosszú életen át
Értem bármire kész és ha bárhova néz
Mindig és mindenkor csak engem lát
Valaki kell nekem is
Aki mellettem áll
Aki jóban-rosszban mindig enyém
Kinek hangulatát
Minden titkos gondolatát
Már a két szemébe nézve értem én
Aki úgy, ahogy én
Sokat élt egyedül
Aki mindig magányos úton járt
Aki úgy, ahogy én
Olyan védtelenül
Egész életében társra várt
Valaki kell nekem is, aki hozzám való
Kit a sors is nékem rendelt talán
És ha él valahol
Addig járok, s kutatom én
Míg a szívem egyszer majd csak rátalál!

Megint Bírom!!!!

Halleluja! Újra hódolhatok régi szenvedélyemnek a borkóstolásnak. Idén pünkösdkor egy aprócska megtorpanás következett, mert a badacsonyi bormenet kissé túl jól sikeredett! Csupán Csibész és barátnőm húztak ki a komplett delíriumból! Ezután aztán vagy augusztusig rá se bírtam nézni a borra! Tragédia! Kisebb áttörést a füredi borhetek adtak, de a valódi fordulat tegnap következett be! Hivatalos voltam egy exkluzív borkostolóra, ahol szívem - Villány után - második csücske a soproni borvidék mutatkozott be. Mindenki ott volt aki számított Weninger, Taschner, Soproni Borbarát Hölgyek, volt babos vadpörkölt, babos rétes és pogácsa és én belevetettem magam a forgatagban. Újra kóstoltam, éreztem a zamatokat és kedélyesen elbeszélgettem a résztvevőkkel! Ízleltem a zöld veltelinit, a kékfrankost és a különféle cuvee-ket és ráakadtam egy új kincsre, a Jandl borászatra. A shirazuk csúcsokat döntöget, a kékfrankusok tökéletes és a gazda remek fej! Úgy hiszem jövőre most már igazán aktuális lesz a régóta tervezett fertő-tavi biciklistúra!!! Meg a borbarát hölgyekhez is végre le kéne jutni....

Csesznek - Csezd meg!

Az október 23-i forradalminak keresztelt Zöld Béka túra igen nehezen indult! Már korábban gondoltam, hogy az időpont megválasztásával gond lesz, hiszen sokan használják ki a négy napos ünnepet családi programra, punnyadásra vagy külföldi utazásra. Sajnos idén túráimon az időjárással is folyamatosan gondok akadnak! A korábbi szlogenem "A Zöld Béka - aki mindig megmondja a jó túraidőt" frázis idén valahogy nem állja meg a helyét. Valahogy mindig sikerül beletrafálni a rossz időbe, ahogy a múltkori hollókői túrán is áztunk-fáztunk, most ismételten sikerült esőben lekeverednünk a Bakonyba. Ám szerencsére, ahogy Csesznek közelébe értünk, a csepergés alábbhagyott, majd teljesen elállt, így csupán a hideg széllel kellett megverekednünk. Szóval, ahogy mondottam, a túra nehezen indult, sokan mondták le az utolsó pillanatban a gyenge hidegfront miatt és sokan nem jöttek el egyéb programok végett. De azért így is sikerült heten nekivágnunk a Bakony rengetegeinek. Csesznekről indultunk a zöld, Rómer Flórisnak keresztelt túraútvonalan, ami gondoltam, ha már neve van, bizonyára egy kiválóan jelzett túraútvonal lesz. Hát a fenéket! A térképen nyílegyenesnek jelölt túraútvonal folyamatosan kettéágazott és a helyes útirányt megtalálása sosem volt egyértelmű. Azért lassan-lassan elértünk a Kőpince-forrásig, a Cuha-patak völgyébe, ahol hatalmas bükkfa rönkökön ücsörögve költötük el laza kis ebédünket. Ezután egy gyönyörű útvonalon a Cuha-patak szurdokán, régmúlt vasútvonalat követve haladtunk keresztül megcsodálva a mérnökök és a természet közös alkotását, és keltünk át többször is halált megvető bátorsággal a a kanyaró patakon. Úgy tűnt, hogy a patakvölgy kedvelt kirándulóhelye másoknak is, hiszen telis-tele volt piknikező, sétálgató családokkal és turistákkal. A patakvölgyből letérve az Aranyos-völgyben tévesztettünk el megint az irányt, de a csapat egy szemfüles tagjának köszönhetően ismét rátaláltunk a sárga útra. Óz dalát énekelve jutottunk el kisvártatva a cseszneki parkolóba autóinkhoz. Röppke átöltözést és pihenést követően felmásztunk a várba, majd onnan lefagyott fülekkel és tűzpiros arccal leérkezve költöttük el bakonyi pecsenyénket és ittuk meg forró teánkat a vár kedves hangulatú lovagéttermében.

Kicsi gesztenye

A hétvégén kihasználva a jó időt gesztenyeszedést rendeztünk Nagymaroson. Mielőtt felmásztunk volna a Kálvárián keresztül a gesztenyeligetbe, lementünk a partra, ahol a Duna felett ködpárában magaslott a visegrádi vár. Egy hattagú hattyúcsapat halad el fölöttünk az égen, káprázatos látványt nyújtva sziluettjével. Felérve a gesztenyésbe egyből nekiláttunk a keresésnek. Még útban a gesztenyés felé megláttunk egy öreg nénit, aki hatalmas teli kosár gesztenyét cipelve jött le dombról. Csak reménykedtünk, hogy nekünk is marad még pár szem finomság. Csibész a keresgélés közben meg sem mozdult, érdeklődve üldögélt a rozsdabarna gesztenyeleveles avarban. Először csodálkoztunk, hogy szép az idő, jó a levegő, Csibész miért nem szaladgál, szaglászik, kutat nekünk gesztenyét. De később rájöttünk, hogy szegénykém védőfelszerelés hiányában védtelen a szúrós gesztenyeburkok ellen. Három lábon ugrádozott ide-oda, mert valamelyik lábacskáját mindig felsebezte a fránya burok. Pár óra alatt mi is megszettük kosarainkat és a finom gesztenyét pár nap múlva egy ÖTYE bulin fogyasztottuk el. De azért még van a mélyhűtőben is hideg teli estékre borozgatáshoz!

Dupla fekete

Ez a hét eléggé unalmasan telt! Egyetlen örömöm szinte csak Csibész volt, akinek egyre bájosabb szokásait megosztom veletek. A reggeli dupla fekete ceremónia kapcsolatunk egyik legmeghittebb momentuma. Felkelés után kómásan meglátogatom a fürdőszobát, majd kitotyogok a konyhába és felteszek egy kávét. Csibész ezalatt halkan oson utánam és figyeli mozdulataim. Ha kész a kávé felkuporodok a nagyszobám kanapéjára, Csibész pedig odadóan mellém ugrik, és így egymáshoz bújva közösen ébredezük. Egyik kezemmel a gőzölgő feketét emelgetem a számhoz, másikkal pedig az elalélt kis fekete ördögöt dögönyözöm.
Ezen a héten pedig Csibész egy újabb meglepően aranyos viselkedéssel lepett meg. Az egyik reggel arra ébredek, hogy valaki figyel. Mit ad Isten, Csibész most már ébredésemet nem az ágy alatt várja türelmesen, hanem a dupla kávé kanapéján lesben áll és figyeli, hogy mikor mozdulok már meg végre. Ahogy megmozdulok, Csibész lecsap! Átugrik a kávés kanapéról a nagyágyra és parádésan bejelenti: Itt a reggel, a lustálkodásnak vége!!!

Zsákbakutya

Minden egy őszi ködös borongós szombati napon kezdődött... A Zöld Béka túracsapat legrettenthetetlenebb tagjai az eső ellenére nekivágtak, hogy meghódítsák a Cserhát Tájvédelmi Körzet keleti lankáit és elmenjenek oda, ahol még a madár se jár.... csak a holló!
De ezen a napon még hollóval sem, csak pár esernyőbe burkolózott turistával találkoztunk Hollókőn. Végigsétáltunk az ófalun, vásárlásainkkal aznap az összes helyi keramikus kedvencévé váltunk, kemencepatkán szárítottunk átázott, reszkető kutyát, akit azután az eső elől hátizsákba csomagolva szállítmányoztunk fel a várba. A várból még esőben is gyönyörű kilátás tárult elénk a környék sárguló levelektől színpompás ködlepte vidékére. Szerencsére addigra már az eső is elállt és a túracsapat a Bableves-csárda hívószavára nekivágott a eltervezett útvonalnak. Csibész is kikerült a zsákból és boldogan loholt felvezetőként a csapat élén. Tehénlegelőn át, kiterjedt őzlábgomba és pöffetegmezőkön áthaladva találtuk meg végre-valahára a kék túrajelzést és sárt dögönyözve lábaink alatt haladtunk előre rendületlenül a párás palóc tájakon. Felsőtoldon bájos falusi környezetben találtuk magunkat, majd egy eleven baromfiudvart és egy hullott birstől behorpadt ódon pajtát elhagyva betonúton trappoltunk tovább Garádra, ahol a helyiek kedves vidéki vendégszerete által birkapörköltet, húsoskáposztát és slambucot ebédelhettünk és kicsit megpihentettük fáradt tagjainkat. Itt újra eleredt az eső, de mi nem adtuk fel és folytattuk utunkat előre a kék jelzésen. Sötét, misztikus, mohatakarós erdei ösvényeken haladva másztuk meg a Macska-hegyet, majd elértük a Tepke-kilátót, amelyre csak a csapat legszívósabb tagjai másztak fel. A kilátó tetején egy elképzelhetetlen gyönyörűség, utazó ködfellegbe borult csodálatos táj képe tárul fel. A Tepkét elhagyva szilvakék bogyóktól roskadozó kökénybokrok oldották meg élelmezési nehézségeinket és töltötték fel C-vitamin készleteinket. A Tepkéről lefelé ismét elénk tárult a dimbes-dombos cserháti panoráma. Ezután egy röpke erdei fenyves gombászás után egy tágas zöld mezőhöz értünk. A réten magunkba szívtuk a tiszta, oxigéndús levegőt és élveztük a szabadságot. Ganajtúró bogarakhoz hasonlóan görgettünk lábaink alatt sárgombócokat, mely igen megnehezítette járásunkat, de még egy aprócska eltévedés után sem attuk fel és a nagymezőt átszelve kiértünk a hőn áhított betonútra, mely a Bableves-csárdába vette az irányt. Gyomrunkat és ízlelőbimbóinkat előkészítve szemeink előtt már a gőzölgő, forró bableves képe lebegett, s mindez extra löketet adott kitartásunknak és felgyorsította lépteinket. Végre-valahára megérkeztünk az állítólag messze-földön híres Bableves-csárdába, ahol sajnos nem volt hely, így éhesen maradva nem terjeszhetjük tovább a hírét a nagyvilágban. Korgó gyomorral továbbindulva sötétedéskor érkeztünk meg Alsótold szívébe, ahol a helyi menő étteremben fogyasztottuk el tótokat is megszégyenítő módon ízletes sztrapacskánkat.

Bumszli és Fakszni története III.

Nehéz napok következtek. Mászkáltunk az erdőben, éhesek voltunk és rájöttünk, rendben van, komondorok vagyunk, a szabadság a mindenünk, de ez azért mégiscsak túlzás. Lövöldözést hallottunk, s Fakszni alig tudta lehúzni a fejét egy süvítő golyó elől. Menekültünk a félelmetes durrogás elől. Az országút tövében húztuk meg magunkat. De már akkor olyan éhesek voltunk, hogy alig tudtunk járni. Fakszni minden autó hangjára kiugrott az útra, hátha Apa vagy Nagydarab jött vissza értünk. De az autók tülkölve rohantak tovább. A Kis Jószagúval itt találkoztunk. Fölvett az autójába, s elvitt bennünket a "menő helyre" (így mondta: menhely). Betett bennünket egy ketrecbe, s minden este ő etetett. Bolyhosnak és Bundásnak nevezett bennünket, mi persze tiltakoztunk ez ellen, hasztalan. Nekünk mondjuk szerencsénk van, mert három napja a Kis Jószagú egy kedves öregembert ugrándozott körül: - Komondorok, Lonci bácsi, nézze, milyen szépek és erősek. Őszinte a tekintetük. Az Isten is a maga tanyájára teremtette őket. - Elviszem aranyom - mondta Lonci bácsi, csak még elrendezi az otthoni kutyaállományt. - Mert ezek - mondta- nem tűrnek meg maguk fölött senki mást. A két pulit föl kell készítenem, hogy jönnek az új fehér főnökök.
- Mit szólsz ehhez, Fakszni? - kérdeztem a minap a tesómat. Annyit morgott, neki most már mindegy. Májas rizst szeretne enni, s minden vágya az, hogy nagyokat rohangáljon. Mint a régi szép időkben.

Bumszli és Fakszni története II.

Nem sokkal a szülinapunk után kezdődtek a bajok....Apa egy este nem jött haza, Anya olyan ideges volt, hogy még az etetést is elfelejtette. A gyerekek , akik visítozva indulnak iskolába, s közben a fülünket cibálva búcsúzkodnak, most lehajtott fejjel, néma csöndben szálltak be Anya kocsijába. Apa másnap, harmadnap se jött meg. Nem értettük a dolgot, s tanácstalanul bóklásztunk a kerítés mellett. Mindent megtettünk azért, hogy fölhívjuk magunkra a figyelmet, lyukat ástunk, verekedtünk, éjjel vonyítottunk, mindhiába.
Jó két hét telt eltelt, hogy Apa nem járt itthon, amikor egy délelőtt fekete ruhás emberek jöttek - Fakszni felismerte őket, nyáron vidámat falatoztak a teraszon, s úgy barátkoztak velünk, hogy a csirkecsontot kiadták nekünk a hátsó udvarba. - Ismerős a szaguk - mondta Fakszni -, mind Apa rokonai. Valami nincs rendben, nem tetszik ez nekem. Anya és a gyerekek is feketébe öltöztek, úgy mentek el együtt a fekete ruhás emberekkel. Amikor hazajöttek, a szemüket törölgették, s úgy simogattak bennünket, hogy közben állandóan a zsebkendőjükbe dudáltak.
Némaság ült a házra, elmaradtak a séták. Ránk is átragadt a levertség, nem értettük mi történt. Tápot kezdtük kapni, eltűntek az udvarról a labdák, jött az ősz. Nagyon nyomott volt a hangulat.
- Költözünk - mondta egyszer sírva Anya, s nagy adag májas rizst tett elénk. Annyit tett még hozzá: - Csak tudnám, mi legyen veletek.
Szakadt az eső, amikor a nagydarab Janó megjelent a furgonjával. - Gyertek, elmegyünk autókázni - mondta ezen a végzetes napon. Nem sejtettük, hogy mi következik, örömmel ugrottunk be a kocsiba. Sokáig mentünk, falvakon, városokon ét. Janó végül bement egy bozótos erdei ösvényre, nem győztünk lihegni a zötykölődéstől. Megállt aztán egy csipkebogyóval benőtt erdős részen, kinyitotta a hátsó ajtót, s mondta: - Menjetek, hátha szerencsétek lesz. Aztán leült, elszívott egy fehér büdöst, s folyton integetett, "menjetek már, nem én tehetek róla, hogy így alakult." Fakszni bökött oldalba: nézd, vízcseppek folynak lefelé az arcán. Rókaszagot éreztünk, s bevetettük magunkat az erdőbe. Autózúgást hallottunk, s rémülten néztünk egymásra: hát ez meg hova megy? Rohantunk , ahogy csak a lábunk bírta, de egyre távolodott. Aztán már nem lehetett hallani semmit se. - folyt. köv.

Bumszli és Fakszni története

Úgy gondoltam ebben a borongós időben elmesélem Nektem két jóbarátom Bumszli és Fakszni igaz történetét Bumszli elbeszélésében:

"Meseszépen kezdődött. Jött egy úr, és amikor megpillantotta a tesómat, Faksznit is, azt mondta, elvinne mindkettőnket, már azért, hogy ne unatkozzunk. Új gazdánk betett, becsomagolt bennünket egy bélelt banánosdobozba. Hét hónaposak voltunk.
Pestre mentünk, föl a hegyre. Amikor megérkeztünk, gyerekek ugráltak körül bennünket, tejet kaptunk. Az új gazda, akit a család röviden csak Apának nevezett, sokat foglalkozott velünk. Gyakran elvitt bennünket a környékbeli erdőbe, ahol nyugodtan téphettük egymást Faksznival. Az a sok mesés szag! - sosem felejtem el.
A három gyerek majd mindennap megajándékozott bennünket valami finomsággal. Hol egy szelet szalámival jöttek hozzánk, hol egy marék finom töpörtyűvel. Apa mellett a másik felnőtt - akit a gyerekek Anyának hívtak - olyan májas rizseket főzött nekünk, hogy attól a fülünk is kettéállt. Csak annyit kért tőlünk , ne ugráljunk föl sáros lábbal a világoszöld tavaszi kosztümjére. Nehéz volt ezt megállni, de aztán beláttuk, hogy jobb a békesség. Jól emlékszem az egyéves születésnapunkra. Faksznival a kerítés tövében babráltunk, s arra gondoltunk, jó volna egy kicist szétnézni a környéken, mert izgató nyúlszagot éreztünk. Épp kiástunk egy kölyökkomondornyi lyukat a drót alatt, amikor Anya és a gyerekek két formás velőscsonttak jöttek hozzánk a hátsó udvarba (tény, ami tény, a nyáron kitalálták, hogy nekünk itt a helyünk. Föl s alá lehetett nyargalászni itt, csak a bezártság, mint tudjuk a komondor legősibb ellensége.)
- Egyévesek vagytok, Bumszli, éljetek soká - kiabált a legkisebb gyerek, s a szalaggal átkötött csontokat ledobta elénk. Jól van gondoltam, igen szép, hogy ilyen figyelmesek. Faksznival ugyan kicsit összekaptunk, mert úgy gondolta, az én csontomból is jár neki valami. Kénytelen voltam a farkát kissé leharapni, mire ő, ilyen a testvéri szeretet, kicsippentett a jobb fülemből egy darabkát. Amúgy nagy békességben éltünk, a gyerekek simogatását nagyon szerettük, a csatangolást és a gombászást külön élveztük. Nőttünk szépen, de tudjuk, hogy a magunkfajta komeszek hároméves korukra fejlődnek igazán. Addig nagyon sok májas rizst és pulykahátat be kell még rámolnunk. Nem sokkal a szülinapunk után kezdődtek a bajok....." - folyt. köv.

Kis szaros

Akaratomon kívül már megint bajt csináltam! Idén ez valahogy elég sűrűn fordul elő velem! Pedig a hétvége pompásan indult! Hatalmas séta a szentgáli tiszafásban és Csibész összes bizalmam elnyerve póráz nélkül nyargalt! (Sajnos korábban volt már rá példa, hogy nem tudott élni a bizalommal és valami ősi ösztöntől hajtva kiabálásomra, tiltásomra fittyet hányva megindult és vissza se nézett, szemrebbenés nélkül otthagyott és elveszett volna, ha mások el nem kapják!)
Szóval a hétvégén ismét elválaszthatatlan párt alkottunk és a jövő szombati hollókői túra ürügyén eldöntöttem, hogy Csibész két hétre ismét pesti kutya lesz! Persze az ötletnek egyből támadt két ellenlábasa: anyukám - aki és Csibész között távollétemben újabb szerelem bimbózott, és Zé - aki nehezményezte ritkább látásomat a Csibésszel töltött időből kifolyólag, mivel a kettős találkozás sajnos nem megy, nemcsak mert Zé allergiás a kutyaszőrre, de mivel Csibész nálamléte logisztikai akadályokat is magában rejt.
Persze én nem hallgattam rájuk, és elhoztam Csibészt a fővárosba, hiszen ő az Én Kutyám! De sajnos be kell lássam, hogy Csibész egyre inkább nem az én kutyám! Nem versenyezhetek a az egész napos vidéki figyelemmel és gondoskodással! Sajnos nekem dolgoznom kell!!! El kell menjek és itt kell hagyjam Csibészt a lakásban bezárva, és kiderült, hogy számára ez, most már az ellenpólusban rejlő lehetőségeket ismerve, többé roppant nem kellemes. Tiltakozását ma egy nagy barna kupaccal tudatta a parketta közepén!
Szóval a kutyáknak roppant nagy lelke van! Hozzánk hasonlóan megsínylik a változást, megviseli őket az idegenből fakadó stressz és a magány. Szeretik, ha folyamatosan figyelnek rájuk és kényeztetik őket! S ha ezt megszokják, számukra minden változás egy kisebb tragédiával ér fel. Azt hiszen én is elég nehezen viselem mostanság a változást, a régen oly nagy kétkedésseel és aggodalommal figyelt megszokás egyre inkább felértékelődött!
Persze a változatosság fontos és gyönyörködtet, de nem lehet egy életet, s annak körülményeit fenekestül felforgatni! Vagyis lehet, de a kibillent egyensúlyt igen nehéz helyreállítani!

Madármentő akció

Tegnap Csibésszel délutáni sétánk közben meglepő élményben lehetett részünk! A csöpögő esőben egyszer csak levitorlázott lábaink elé egy kismadár. Szárnyát kinyújtva szomorkásan pislogott felénk. Lehajoltam, és hihetetlen, de a kisfecske meg sem mozdult. Összefogtam a szárnyait és a kezembe vettem, és úgy tűnt a madár a forró tenyeremben igencsak jól érzi magát. Hiába, Csibész jól megfuttatott odáig, így eléggé kimelegedtem. A kismadár behunyta a szemét és úgy élvezte, ahogy elgémberedett testét átjárja a meleg. Így ballagtunk hazafelé balkezemben a madárral, jobbkezemben Csibésszel és az ernyővel, eléggé furcsa képet mutatva. Csibész persze inkább el volt foglalva a hullámzó Balatonnal és az eső által kreált illatorgiával. Hazaértünk, a madár a meleg szoba ablakába került és pár rizsszemet hagytunk neki élelem gyanánt. Nekem sajnos el kellett jöjjek és a fecskét nagyszüleim gondjaira bíztam.

A mai szallagcímek a következők voltak:

"Becslések szerint akár másfél-kétmillió fecske is elpusztulhatott itthon a hét eleji lehűlés miatt. A szakértők szerint a madarak tulajdonképpen éhen haltak, mert a szeles, hideg időben eltűntek a rovarok, így nem jutottak táplálékhoz. A hirtelen jött szeptemberi lehűlés és a komoly esőzések miatt a madarak teljesen kimerültek, eláztak és nem találnak táplálékot, mert apró repülő rovarokkal táplálkoznak, amelyek viszont ilyen időjárás esetén nem jönnek elő."

"A Magyar Madártani Egyesülethez érkezett bejelentések szerint fecskék tömegével szállnak az utak mellé, hogy a beton mellett próbáljanak melegedni, nagyobb épületek szellőzőiben, erkélyein keresnek menedéket, sok esetben nekirepülnek az üvegablakoknak, beszorulnak a szellőzőrendszerbe. Már eddig is igen nagy számban pusztultak el. A MME azt tanácsolja, hogy a legyengült madarat egy dobozba kell helyezni, és ott kell táplálni, amíg el nem áll az eső. Főtt tojással kikevert túró vagy macskaeledel, lisztkukac a megfelelő táplálék, amíg nincs lehetőségük az eső elől elbúvó rovarok vadászatára."

"150 legyengült fecskét etetnek jelenleg a Hortobágyi Madárkórházban, mert a madarak saját erejükből nem, vagy csak nagyon nehezen jutnak eleséghez. Emiatt sok fecske nem is tud elrepülni időben telelőhelyére. zömmel Etiópiába. A természetvédők ezért azt tervezik, hogy a MALÉV gépeinek segítségével elrepítik a fecskéket melegebb vidékekre, valószínűleg Tunéziába vagy Törökországba. A repülőgépes szállítással ezer-ezerkétszáz fecskét tudnánk megmenteni - közölte Déri János a Hortobágyi Madárkórház vezetője."

http://www.mme.hu/cgi-bin/mmehir.pl?sorszam=486

http://index.hu/tudomany/fecske0919/

A hírek után reggel telefonáltam nagyapámnak, a fecske megfelelő táplálását illetően, de szomorúan kellett hallanom, hogy a kis fecske reggelre elpusztult. Ha esetleg bárki fecskét talál, jelentse a magyar madártani egyletnek és táplálja a jobb idő bekövetkeztéig a fenti módon.

Kóser kutya

A múlt héten Izraelben jártam, s mivel Csibésznek még nincsen világútlevele, sajnálatos módon egyedül utaztam. Bejártunk számos a Bibliából már megismert helyet, de minden valahogy kicsit másmilyennek tűnt mint képzeletben. Persze erről biztos a bibliai történeteket megfilmesítő rendezők tehetnek, akiknél az autentizmus nem mindig a legfontosabb szempont. Például azt hiszem tavaly Karácsonykor láttam egy óriási kékszemű Jézust.

A kóser konyha jellemzője, hogy nem keverik a tejes ételeket (tejföl, vaj, sajt) a húsos ételekkel. Zsidó vezetőnk szerint éppen ezért a magyar tejfölös csirkepaprikás kifejezetten nem kóser étel. Mindenkit megnyugtathatok, hogy Csibész kizárólag kóser módon táplálkozik, hiszen ő mindig kizárólag húst eszik hússal.

Antitriatlonista

Elmondhatjuk, hogy Csibész, ami a különféle sportágakat jelenti, nem különösképpen kedveli a változatosságot! A hétfői napon gyönyörű idő volt! A fáradt napsütés beragyogta a Balaton-part bágyadt lankáit és megcsillogtatta a fodrozódó vizet. Sehol egy lélek, mindenki dolgozik, csak én és Csibész andalogtunk édeskettesben a vízparti ösvényen.

Tudvalevő, hogy Csibész a túrák királya, túracsapatom éllovasa, akarom mondani élkutyája. A lábon megtett kilométerek számát tekintve Csibész verhetetlen és utolérhetetlen, számára a sétából soha, de soha nem elég. Ő fáradhatatlan és megállíthatatlan! Mivel elég kalandvágyó, gondoltam kipróbálom más sportágakban is... Sajnos az úszást nem tudtam megkedveltetni vele, hiába no, nem labrador a lelkem. A hullámok láttán menekülőre veszi, hisz ki tudja, mit rejtenek, hová vezetnek a közeledő víznyelvek. A reggeli energiával teli középtávfutás után gondolatba estem, mi lenne, ha kipróbálnám, hogy küzdi le élete következő sportkihívását, a kerékpározást!

Sajnos nagyon rosszul ... miután belehelyeztem a nagyapám által vásárolt bicikliskosárba, Csibész hamarosan nagyon ideges lett. Hiába, az újdonság varázsa nem mindig örömteli érzés! Hamarosan felülkerekedett benne a biztonságos talaj utáni vágy, és halált megvető bátorsággal kiugrott a kosárból. Sajnos elég ügyetlenül pont a hátán landolt a betonon, de hamarosan felpattant, mint akivel semmi sem komoly nem történt és a talajközeli érzés biztonságában megkönnyebbülve pislogott mellettünk.

Persze, én a kitartó kerékpároktató nem tettem le a reményteli szándékomról, hogy szeljük mi még ketten nyeregben a levegőt. Visszahelyeztem a kosárba, és fogtam, hogy nehogy kiugorjon, majd így tologattam, hogy szokja a kétkeréken száguldás élményét. Már sikerül fel is ülni a bringára és boldogan vakítottunk, mikor egy kanyarnál Csibész elvesztette egyensúlyát, és ezzel együtt a türelmét is, és örökre meghalt benne még valami - a biciklizés kiolthatatlan vágya. Csibész meggyötörten újfent ugrott és landolt, háttal a betonon. Hát eddig tartott a közös történet, s jött a kétségbeesés.....de szerencsére Terminátor filmekhez hasonlóan Csibész, felkelt, megrázta magát és peckesen ügetett tovább magamögött tudva a félelemteli múltat.

Hasonlóan, mi emberek is néha egy vágytól hajtva kiugrunk a biztonságos, de számunkra valamiért mégis labilis kosárból. Ilyenkor van, hogy durván mi is háttal a betonon landolunk. Csibészhez hasonlóan, fontos, hogy ilyenkor megrázzunk magunkat és menjünk tovább előre a saját utonkon, és többet ne ugrálgassunk, ha vigyáznak ránk.

Az első

Már régóta gondolkoztam rajta, hogy meg kellene örökíteni a gondolataimat, a velem való történéseket és az élet dolgait. Első szárnypróbálgatásaim valójában a barátaimnak írt körlevelek formájában történtek, melyben újdonsült Csibész névre hallgató kutyám szemszögén keresztül meséltem el a velem történeteket - kevesebb illetve nagyobb sikerrel. Ez a blog a kettőnk blogja, Csibészé és az enyém, melyben el fogom mesélni a vele és a velem történteket a csalitosban, mely nem más mint a sokszor nehézségekkel, máskor örömökkel teli nagybetűs élet.