Long time no line

Hát igen már régóta nem írtam...De egy kicsit elment a kedvem, hiszen az emberlánya akkor ír nyilvános blogot, ha azt valaki olvassa...De én már egy hosszú ideje semmiféle visszajelzést nem kaptam, és a magányos írás nem az erősségem. Csibésszel közös kalandjaink is ritkultak, mert úgy néz ki végképp vidéki kutya lesz. És miről írjon egy kutyás blog írója, ha a blog tárgya mindig vidéken nyaral...Nyáron én is külföldön voltam: egy lelki táborban Franciaországban és a túrázáson Norvégiában. Mindkettő nagyon sikeres volt a maga nemében. Ja, egyébként nem tudom bárki észrevette-e, hogy idén a nyár elmaradt...Volt egy évszak, a nevén még gondolkozom, amely sok esővel, hűvös szeles időjárással töltötte ki a nyár helyét. Csibész mindenesetre élvezte, mert imádja, ha borzolja a szőrét a szél! Most a borfesztiválok, gombászások, túrázások ideje következik, ami egyik kedvenc időszakom. Talán Csibész is felköltözik egy időre és folytathatom közös blogunk....

Holdfény lovag

Na gyorsan írok még egy bejegyzést júniusra, nehogy bárki azt higgye, hogy behalt a blog! :) Június az autóbeszerzésről szólt és büszkén állíthatom, hogy enyém lett KOJAK!! :) A sok megpróbáltatás után, amit az autókeresés jelentett, végre valahára rátaláltam a nagy Őre, akit a sors is nekem szánt. Nem csak délibáb volt, mint a kis hetyke piros Toyota Yarisok, akik izgatva és gúnyosan kelletve magukat, végül az utolsó pillanatban mindig rámcsapták az ajtót. Nem, Kojak egészen más volt. Egy komoly, elegáns, holdfényszínben tündöklő, megfontolt úriember, aki emellett praktikus és spontán is. Nem szerelem volt az első látásra, mint a kis szemét Yarisokkal, hanem a megismerés útján dobogtatta meg a szívem és hódított meg a kis Ford. Az autóra Dudu szelleme is áldását adta és Csibész is belakta a hátsó fertályt, élvezve a légkondicionált, hűs fuvallatokat! Szeretünk Kojak!

Ítéletidő!

Hát ilyen sem volt rég, ami mostanság!! A hétvégén ítéletidő tobolt Veszprémben orkán erejű széllel és ömlő esővel. Ilyenkor nagy kihívás ám a kutyasétáltatás! Csibésznek persze a rossz idő meg se kottyant! Büszkén vágtatott kedves esőkabátjában az utcán és csak rótta-rótta volna tovább a köröket, amikor én már bőrig áztam és lefagyott a fülem is a metsző széltől! Míg én esténként majd meghaltam a félelemtől, amiért az házunk előtti fát majdnem gyökerestül csavarta ki a szél és dübörögtek az ablakok, ő békésen pihengetett a foteljében. Szóval ez még nem a világvége és remélem hamarosan kisüt már újra a nap!

Öcccsém, de jó az Ötscher!

A hétvégén 3 napra meglátogattuk az osztrák Ötscher-Tormauer Naturparkot. Csibészt nem vittük magunkkal, mert nem gondoltuk, hogy a hegymászás neki való lenne, de végülis is az első két napon nyugodtan velünk tarthatott volna, mert inkább sokat kellett menni, mint nagy sziklákat megmászni. Nagyon jól éreztük magunkat! Az Ötscher Naturpark zúgó patakokról, kopár mészkőszikláiról és számtalan vízeséséről híres és méltán nevezik az itt található Ötschergrabent, Ausztria Grand Canyonjának. Csodálatos vízeséseket láthattunk, némelyiket egészen testközleből! Bár az Ötschert nem másztuk meg, visszafelé a Schneeberg oldalán fekvő Weichtal-szurdokban kapaszkodtunk fel láncokon és acéllétrákon a Kienthaler-hüttéig, ahonnan jól látszott a Rax magasztos fennsíkja.

Vacsoracsata és kucsmavadászat

Az április fennmaradórésze a fegyverkezés és hadakozás jegyében zajlott. Először is be kell számoljak egy csatáról, melyben én a következő menüsorral rántottam kardot: Előételként szaftos kacsamáj lett felszolgálva közel-keleti kalácskákkal, a főétel ezüstköpenyben párolt zöldséges lazac volt és desszertként stílusosan izzó lávatorta került terítékre! Minden nagyon jól sikerült, a jó hangulatú csatán az ellenfelek a vacsorámat kiválónak minősítették!
Múlt szombaton pedig megkezdődött a kucsmagomba vadászati szezon. Rémült kucsmagombák szaladgáltak mindenhol az erdőben, kilövésre várva. Én mondjuk nem voltam túl sikeres, de a netgombásztársakkal sikerült közösen több kilónyi gombát összegyűjteni, amit aztán Tatán egy kellemes beszélgetés és italozás mellett két bográcsban készítettünk el. Olyannyira sikerült össze-vissza ennem és innom mindent, hogy a kucsmagombák bosszújaként már-már gombamérgezést vizionáltam, de szerencsére csak egy kis hevely rosszullét miatt voltam fenn egész éjszaka.

Gasztrománságok

Itt a tavasz , - bár ez most nem annyira tűnik valóságosnak - és az ízlelőbimbóink is ébredezni kezdenek. A barátaimmal megrendeztünk egy házi kivitelezésű vacsoracsatát, amit azért igyekeztünk annak rendje és módja szerint lebonyolítani. Volt menükártya, három fogás, welcome drink, produkció, pontozás és az egészet felvettük videóra. Most szombaton én következem! A nagy kérdés még mindig az, hogy mi legyen a főétel: nyúl vagy lazac??? Ja és a produkcióról ne is beszéljünk! :)
A múlt héten egy kedves ismerősöm hozott fincsi kucsmagombát, mert sajnos mi még nem jutottunk ki az erdőbe. Ízletes finomságok készültek belőle: talján kucsmagombaleves, tejszínes gombaszósz, de azért simán rántottának is roppant ízletes volt. Remélem a két hét múlva esedékes össznépi gombászáson még több gombát találunk.
A szülinapomon pedig meglepetés vacsorában volt részem a 21 Étteremben a Várban. Kicsit alulöltözötten, sikerült átfázva megérkeznünk az étterembe, hiába na, április 10-én még nincs tavasz! A kellemes helységben viszont annyira nem lettünk lenyűgözve! A borok finomak voltak, - Légli Chardonnay-t és Oremus Késői Szüretelésű tokaji desszertbort ittam -, de az étel szerintem egyáltalán nem volt egy Bib Gourmand díjra érdemes, én például utálom a nem teljesen átsütött húst...bár lehet, hogy csak nem vagyok elég gourmand...vagy sznob?

Húsvéti kutyi

Nekem a húsvéti nyuszi idén kutyit hozott ajándékba! Csibészt már egy hónapja nem láttam és nagyon hiányzott!!!! Szerencsére a kezdeti duzzogást, hamar felváltotta a mindent odaadó szeretet. Kicsit haragudott rám amiért elhanyagoltam, de a kutyák szerencsére már csak ilyenek, hamar megbocsájtanak és roppantul kimutatják szeretetüket. Itt Veszprémben, már nagyon előrejár a természet. Pesten még rügyecskéket is alig látni, viszont Veszprémben már teljes virágában beköszöntött a tavasz! A város mikroklímájának köszönhetően, amit valószínüleg a Balaton közelsége ad, a kertekben pompáznak a nárciszok, jácintok, tulipánok, a parkok pedig telis-tele vannak lila, és püspöklila ibolyával. Csibésszel séta közben nem győztünk odalenni a pazar látványtól és a finom illatoktól. Az idei húsvét fénypontja Csibész számára természetesen a sonka volt. Repeta után számtalan újabb repetát követelt! Számomra húsvét fénypontjai a gyönyörű templomi szertartások voltak. Idén kétszer is elénekeltem a passiót Babér utcai templom kórusával, virágvasárnap és nagypénteken, és idén történt meg velem először, hogy a nagyhét összes miséjén résztvettem és rácsodálkoztam a vallási hagyományok szimbolikájának nagyszerűségére. Ma Csibésszel reggel már voltunk egy locsolókörúton, és már nekem is volt egy locsolóm. Így ígérhetem, hogy nem hervadok el és a továbbiakban is folytatom a blogírást!

Hóvirágos téltemető

Bár a hétvégi kirándulás tavaszváró hóvirágnézőnek indult, inkább hóvirágos téltemetőként végződött. A különbség a két cselekedet között az időjárás minőségében rejlik. A tavaszvárás időjárása a plusz öt foktól kezdődő hőmérséklet, a napsütés és madárdal, míg a téltemetés időjárását meghatározza a tél küzdelme a visszatérésért, faggyal és borongással. Téltábornok a hétvégén többször visszatért fegyverzetének teljes arzenálját bevetve. Hiába na, nem adja fel ő olyan könnyen a harcot! A hétvégén ellátogattunk a romantikus alcsúti arborétumba, ahol Magyarország legnagyobb összefüggő hóvirágmezője terül el. A hó már elolvadt, a hóvirágok bájosan ücsörögtek az avarban, de a héba-hóba szikrázó napsütést, időnként borult ég, hódara illetve nagypelyhű havazás váltotta fel. A roppant szeszélyes és változatos időjárási körülmények ellenére, mi roppanttul élveztük a sétát a parkban, ahol a hóvirág mellett virágzik már a hunyor és a sárga téltemető. A természet is felkészült tehát már a tavaszra, s bár mi a telet is imádjuk, hajrá tavaszfőhadnagy, itt a végső győzelem ideje!

Mi rejt a hó takaró?

Már megint az a kaján vigyor! Csibész igazán élvezi az olvadást is! Az ember el sem tudja képzelni, hogy mi mindert rejt az olvadó hó...Van itt minden mi szem-szájnak ingere, már mint kutya szem-szájnak. Csibész ugyanis imádja a számomra roppantul gusztustalan falatokat megszerezni a hó alól...Talált már csontokat, kolbászt, szalonnabőrt és kenyeret, meg kit tudja mi mindent, de azt tényleg el sem tudom képzelni, hogy ez mind hogy az ördögbe került a hó alá, és főleg, hogy mióta leledzik ott. Szóval mostani sétáink a következőképpen zajlanak: Szimat, szimat, kapar, kapar, nyammm-nyammm. Én pedig nem győzök kiabálni: Nem! Nem! Ne már, kapsz Te otthon rendesen enni! Ő rám se hederít, csak nagy élvezettel csócsál, néha visszapillant és huncut szemekkel sandít rám.
Egyébként Csibész új kabátot is kapott, valójában könnyebb tavaszi dzsekit...strapabíró, amerikai katonai cucc, kimondottam mindennapos bevetésre! Jól áll neki, csak most tiszta sár!

Snowwalking

Még mindig hó! Nagyon sok hó! Nem győzöm fejtegetni, hogy mennyire kedvelem az idei telet! Végre egy igazi tél, gyermekkorom teleit idéző! Már nagyon hiányzott! Most épp Csibész társaságában írom e sorokat, akit itt szendereg mellettem a fotelben. Idilli! Kár, hogy nem vagyok hivatásos írónő, és nem élhetem át ezt mindennap. Mondjuk napi 3 séta a hóban, majd a meleg szobában folytatom regényem írását Csibésszel, aki mondjuk a kandalló előtt szenderegne....Ja persze együtt vágnánk a fát is! :)
A hétvégén gyönyörű élményben volt részünk. Csatlakoztunk a Baraka túracsapatához és a téli erdőben másztunk fel Dömösről Dobogókőre, majd innen vissza a Rám-szakadékon lekúszva tértünk vissza Dömösre. Az erdő egyszerűen káprázatos volt. Térdig süppedtünk volna a mély hóban, de szerencsére nem mi voltunk az első turisták, ezért egy kitaposott keskeny ösvényen haladhattunk. A fák ágai roskadostak a hótól és néha az volt az érzésünk hogy egy fehér csipkekatedrális boltívei alatt haladunk. Tréfálkozva húzogattuk meg a mögöttünk haladó előtt az elérhető ágakat, és ők csíkos Whiskas macskaként élveszték a fejükre rázódó hókupacot. Dobogókőn megpihentünk egy 1900-as évek elején épült régi turistaházban, ahol remek forraltbort, óriás kacsamájas házi kenyeret folyasztottunk lilahagymával és 5 centi magas vastagott töltött almáspitével. A Rám-szakadékban csodálatos hó és jégvilág fogadott. Most fentről lefelé haladtunk, ami nem a hivatalosan engedélyezett útirány, de ilyenkor szinte csak egyedül mienk volt a szakadék, így senkit sem zavartunk. Meggyőződésünk szerint így sokkal meredekebbnekk tűnnek a sziklák, és magasztosabb a szakadék, ahogy felülnézetből tárul fel. Megküzdöttünk a lefagyott acéllétrákkal és roppant élveztünk a jég és hó sokszínű arcait. A napot sültcsirkézéssel fejeztünk be, sajnos degeszre lakmároztunk.

Havas farsang

Na, hát a kiadós havazásból erre a hétvégére is kijutott. Szerencsére, mert nekem így szép a tél! Hó nélkül semmit sem ér! Szombaton lementünk páran Agárdra kipróbálni, hogy milyen a jég! Jó sokan voltak, remek volt a hangulat, de sajnos a jég minősége hagyott maga után kivánnivalót! Nem csak hepe-hupás volt, de sajnos rendes korizásra alkalmas területet sem tisztított le az önkormányzat. Így hát csak pár kevésbe havas ösvényen cikáztunk fel s alá és roppant fárasztó volt. Viszont volt jó zene és finom forraltbor, lilahagymás zsíroskenyérrel! A jegezés után forró fürdőt vettünk az agárdi termálfürdőben. Leginkább a kinti medencét élveztem, ahogy a hidegben gőzölgött a víz és addigra a havazás is beindult. Klassz volt úszkálni, ahogy a fejünkre potyogtak a hópihék. A fürdőzés után röpke hócsatával tisztítottuk meg az addigra már behavazódott autót, majd egy helyi csárdában költöttük el vacsoránkat. Vacsora végeztével az utcára már vagy 10 centi hó esett, és az utakat nem nagyon takarították. Lépésben hózivatarban jöttünk fel Budapestre, de én így is eléggé féltem, mert tavaly Duduval is kicsúsztam egy hasonló havazás közepette. Végül szerencsésen hazaérkeztünk! Másnap hatalmas havazásra ébredtünk és csodálatos látványt nyújtottak a behavazott fák és utcák. Kis fenyőnk is hósubában pihent az erkélyen. Vasárnap is sétáltunk egy nagyot a Dunaparton, majd vendégek érkeztek és farsanghoz híven forgácsfánkot szolgáltam fel. Elég finom volt, de azért a nagyi szallagosa verhetetlen. Talán újra megsütöm még farsang farka alkalmából!

Hóóóó-rukk!

Ennyi havat már régen lehetett látni! A legjobb az, hogy idén valahogy mindig úgy jön ki, hogy a nagy havazásban Csibésszel lehetek. Már két januári hétvégén is csodálatos hóesés köszöntött ránk Veszprémben. Imádunk együtt sétálni a hóban, annyira békés és megnyugtató, egyúttal izgalmas. Csibésznek azért mert nem tudja mit rejt a hó, nekem meg azért, mert láthatom boldogan futkározni és szimatolni és mindig egy-egy új arcát ismerhetem meg. A szélfútta vasárnap után gyönyörű napsütés köszöntött ránk, és élvezettel sétáltunk a belvárosi parkon át, ahol csillámlott a friss hó. Csibész fekete szőre és a hó kontrasztja is mindig örömteli kép számomra. Az is, ahogy szedi a kis lábait a hóban, apró nyomokat hagyva maga után. Szeretjük a telet!!! Csak azt sajnálom, hogy soha nincs nálam ilyenkor ez a fránya fényképezőgép!
A hétvégén még Eplénybe is lejutottam síelni, szerintem Csibészt is leviszem egyszer, olyan szép arrafelé is a téli erdő. A hétvégén a fánksütésre is jutott idő!

Januári menő hármas

Nekem ez a hétvége nem két, hanem három napos volt, mert hétfőn sem dolgoztam! Szombatra kirándulást szerveztünk barátaimmal, de a BKV sztrájkra és egyéb haváriákra hivatkozva, végül csak hárman indultunk el a szombati ragyogó napsütésben Pilisszentkeresztre. Térképünk nem volt, csak egy internetes forrásra hagyatkoztunk, mely szerint a falu végétől egyből jobbra indul el a kék jel a szurdokba. Pilisszentkereszti szurdok...Hallott már valaki róla? Mi még soha, pedig itt van a közelben és egy gyönyörű hely. Sajnos, még a helyi tájékoztatás is teljesen hiányos. Más tájakon hatalmas táblákon hírdetnék a kis falu nagy nevezetességét... Két kör bolyongás után szerencsére valaki útbaigazított! Vágjunk át a mobiltoronynál a dombon és választhatunk, hogy a hegygerincen vagy völgyben kelünk át. A mobiltoronynál is semmi jel, és persze egy lélek se, így ezek után a velünk levő legmagasabb IQ-jura (186 cm-ön található) hallgattunk :) és bevetettük magunk az erdőbe. Kiderült, hogy sikerült megtalálni a szurdok szikláinak peremét és a hófehér mészkősziklák alatt hallottuk a csordogáló patakot, de a szurdokból még semmit se láttunk. Csak reménykedtünk, hogy valahol lejutunk a völgybe. Egy körülbelül félórás gyaloglás után végül elértünk a szurdok bejáratát és a kék jelzést. Ezután feltárult előttünk a csoda: jégvilágban zúgó patak, a háromszínűen rétegelt dachsteini mészkő sziklák és romantikus hidacskák. Ámulva-bámulva keltünk át a szurdokvölgyön gyönyörködve a jég- és kőszobrász természet munkájában. A faluba beérve a Szlovák Ház udvarán disznólkodtunk egyet, hiszen a helyiek kedves vendéglátása következtében egy disznóvágás maradékait fogyaszthattuk el. A nap végén megjegyeztem, hogy ez az egyik kedvenc téli időm: hideg, tiszta levegő és szikrázó napsütés. Ekkor még nem is sejthettem, hogy a másik kedvenc időmre: nulla fok körüli hőmérséklet, csendes hóesés, csak egy napot kell várjak. A vasárnap és a hétfő tökéletesre sikerült és Csibésszel kiélveztük magunkat a szabadban. Ez az időjárás az ő kedvence is. Imád a hóban ugrándozni és kaparni és élvezi, ha a fejére és a bajszára hulldogálnak a csillag alakú hópihék. Nagyokat sétáltunk és örültünk, hogy egymás társaságában élhettük át az idei tél talán utolsó nagy havazását.

Egy kis hivatalos méltatás:

Pilisszentkereszt és Csobánka között, a Dobogókőre vezető műúttól DNY-ra, mintegy 200 m-re, azzal csaknem párhuzamosan található a Dera-patak szurdokvölgy, amely mind földtani, mind geomorfológiai szempontból jelentős természeti értéket képvisel. A szurdok geológiai értékét elsősorban az adja, hogy a patak által kivájt völgy meredek falai kiválóan feltárják a földtörténet középkorának triász időszakában képződött Dachsteini mészkő formáció vastag padjait. E formáció kőzetei építik fel a Pilis-hegység uralkodó részeit, de igen fontos szerepet játszanak a Dunántúli-középhegység egészének felépítésében is. A szurdokban egy geológiai-botanikai tanösvény mutatja be e sajátos kőzet alapvető jellegeit, melyek képződésének körülményeiről is árulkodnak, továbbá azoknak a tektonikai mozgásoknak a nyomait, amelyek a kőzet feldarabolódásához, a rétegek kibillenéséhez vezettek, a törések menti karsztos üregek kialakulását és a jelenben is folyó geológiai folyamatok nyomait. A szurdok mélyén vezető turistaút fahídjaival igen romantikus, a gerincen található ösvény pedig sziklái és a meredek szakadékok miatt igen kalandos sétát biztosít.
„A Szurdok vármegyénk egyik legregényesebb része. Sziklacsoportosulásai változatosak, festőiek! Hozzá hasonló természeti szépséget igazán csak a Tátrában, avagy Svájcban látni. " (Szűcs Gyula: Pilisszentkereszt és környéke)