Még mindig hó! Nagyon sok hó! Nem győzöm fejtegetni, hogy mennyire kedvelem az idei telet! Végre egy igazi tél, gyermekkorom teleit idéző! Már nagyon hiányzott! Most épp Csibész társaságában írom e sorokat, akit itt szendereg mellettem a fotelben. Idilli! Kár, hogy nem vagyok hivatásos írónő, és nem élhetem át ezt mindennap. Mondjuk napi 3 séta a hóban, majd a meleg szobában folytatom regényem írását Csibésszel, aki mondjuk a kandalló előtt szenderegne....Ja persze együtt vágnánk a fát is! :)
A hétvégén gyönyörű élményben volt részünk. Csatlakoztunk a Baraka túracsapatához és a téli erdőben másztunk fel Dömösről Dobogókőre, majd innen vissza a Rám-szakadékon lekúszva tértünk vissza Dömösre. Az erdő egyszerűen káprázatos volt. Térdig süppedtünk volna a mély hóban, de szerencsére nem mi voltunk az első turisták, ezért egy kitaposott keskeny ösvényen haladhattunk. A fák ágai roskadostak a hótól és néha az volt az érzésünk hogy egy fehér csipkekatedrális boltívei alatt haladunk. Tréfálkozva húzogattuk meg a mögöttünk haladó előtt az elérhető ágakat, és ők csíkos Whiskas macskaként élveszték a fejükre rázódó hókupacot. Dobogókőn megpihentünk egy 1900-as évek elején épült régi turistaházban, ahol remek forraltbort, óriás kacsamájas házi kenyeret folyasztottunk lilahagymával és 5 centi magas vastagott töltött almáspitével. A Rám-szakadékban csodálatos hó és jégvilág fogadott. Most fentről lefelé haladtunk, ami nem a hivatalosan engedélyezett útirány, de ilyenkor szinte csak egyedül mienk volt a szakadék, így senkit sem zavartunk. Meggyőződésünk szerint így sokkal meredekebbnekk tűnnek a sziklák, és magasztosabb a szakadék, ahogy felülnézetből tárul fel. Megküzdöttünk a lefagyott acéllétrákkal és roppant élveztünk a jég és hó sokszínű arcait. A napot sültcsirkézéssel fejeztünk be, sajnos degeszre lakmároztunk.
A hétvégén gyönyörű élményben volt részünk. Csatlakoztunk a Baraka túracsapatához és a téli erdőben másztunk fel Dömösről Dobogókőre, majd innen vissza a Rám-szakadékon lekúszva tértünk vissza Dömösre. Az erdő egyszerűen káprázatos volt. Térdig süppedtünk volna a mély hóban, de szerencsére nem mi voltunk az első turisták, ezért egy kitaposott keskeny ösvényen haladhattunk. A fák ágai roskadostak a hótól és néha az volt az érzésünk hogy egy fehér csipkekatedrális boltívei alatt haladunk. Tréfálkozva húzogattuk meg a mögöttünk haladó előtt az elérhető ágakat, és ők csíkos Whiskas macskaként élveszték a fejükre rázódó hókupacot. Dobogókőn megpihentünk egy 1900-as évek elején épült régi turistaházban, ahol remek forraltbort, óriás kacsamájas házi kenyeret folyasztottunk lilahagymával és 5 centi magas vastagott töltött almáspitével. A Rám-szakadékban csodálatos hó és jégvilág fogadott. Most fentről lefelé haladtunk, ami nem a hivatalosan engedélyezett útirány, de ilyenkor szinte csak egyedül mienk volt a szakadék, így senkit sem zavartunk. Meggyőződésünk szerint így sokkal meredekebbnekk tűnnek a sziklák, és magasztosabb a szakadék, ahogy felülnézetből tárul fel. Megküzdöttünk a lefagyott acéllétrákkal és roppant élveztünk a jég és hó sokszínű arcait. A napot sültcsirkézéssel fejeztünk be, sajnos degeszre lakmároztunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése