Mi rejt a hó takaró?

Már megint az a kaján vigyor! Csibész igazán élvezi az olvadást is! Az ember el sem tudja képzelni, hogy mi mindert rejt az olvadó hó...Van itt minden mi szem-szájnak ingere, már mint kutya szem-szájnak. Csibész ugyanis imádja a számomra roppantul gusztustalan falatokat megszerezni a hó alól...Talált már csontokat, kolbászt, szalonnabőrt és kenyeret, meg kit tudja mi mindent, de azt tényleg el sem tudom képzelni, hogy ez mind hogy az ördögbe került a hó alá, és főleg, hogy mióta leledzik ott. Szóval mostani sétáink a következőképpen zajlanak: Szimat, szimat, kapar, kapar, nyammm-nyammm. Én pedig nem győzök kiabálni: Nem! Nem! Ne már, kapsz Te otthon rendesen enni! Ő rám se hederít, csak nagy élvezettel csócsál, néha visszapillant és huncut szemekkel sandít rám.
Egyébként Csibész új kabátot is kapott, valójában könnyebb tavaszi dzsekit...strapabíró, amerikai katonai cucc, kimondottam mindennapos bevetésre! Jól áll neki, csak most tiszta sár!

Snowwalking

Még mindig hó! Nagyon sok hó! Nem győzöm fejtegetni, hogy mennyire kedvelem az idei telet! Végre egy igazi tél, gyermekkorom teleit idéző! Már nagyon hiányzott! Most épp Csibész társaságában írom e sorokat, akit itt szendereg mellettem a fotelben. Idilli! Kár, hogy nem vagyok hivatásos írónő, és nem élhetem át ezt mindennap. Mondjuk napi 3 séta a hóban, majd a meleg szobában folytatom regényem írását Csibésszel, aki mondjuk a kandalló előtt szenderegne....Ja persze együtt vágnánk a fát is! :)
A hétvégén gyönyörű élményben volt részünk. Csatlakoztunk a Baraka túracsapatához és a téli erdőben másztunk fel Dömösről Dobogókőre, majd innen vissza a Rám-szakadékon lekúszva tértünk vissza Dömösre. Az erdő egyszerűen káprázatos volt. Térdig süppedtünk volna a mély hóban, de szerencsére nem mi voltunk az első turisták, ezért egy kitaposott keskeny ösvényen haladhattunk. A fák ágai roskadostak a hótól és néha az volt az érzésünk hogy egy fehér csipkekatedrális boltívei alatt haladunk. Tréfálkozva húzogattuk meg a mögöttünk haladó előtt az elérhető ágakat, és ők csíkos Whiskas macskaként élveszték a fejükre rázódó hókupacot. Dobogókőn megpihentünk egy 1900-as évek elején épült régi turistaházban, ahol remek forraltbort, óriás kacsamájas házi kenyeret folyasztottunk lilahagymával és 5 centi magas vastagott töltött almáspitével. A Rám-szakadékban csodálatos hó és jégvilág fogadott. Most fentről lefelé haladtunk, ami nem a hivatalosan engedélyezett útirány, de ilyenkor szinte csak egyedül mienk volt a szakadék, így senkit sem zavartunk. Meggyőződésünk szerint így sokkal meredekebbnekk tűnnek a sziklák, és magasztosabb a szakadék, ahogy felülnézetből tárul fel. Megküzdöttünk a lefagyott acéllétrákkal és roppant élveztünk a jég és hó sokszínű arcait. A napot sültcsirkézéssel fejeztünk be, sajnos degeszre lakmároztunk.

Havas farsang

Na, hát a kiadós havazásból erre a hétvégére is kijutott. Szerencsére, mert nekem így szép a tél! Hó nélkül semmit sem ér! Szombaton lementünk páran Agárdra kipróbálni, hogy milyen a jég! Jó sokan voltak, remek volt a hangulat, de sajnos a jég minősége hagyott maga után kivánnivalót! Nem csak hepe-hupás volt, de sajnos rendes korizásra alkalmas területet sem tisztított le az önkormányzat. Így hát csak pár kevésbe havas ösvényen cikáztunk fel s alá és roppant fárasztó volt. Viszont volt jó zene és finom forraltbor, lilahagymás zsíroskenyérrel! A jegezés után forró fürdőt vettünk az agárdi termálfürdőben. Leginkább a kinti medencét élveztem, ahogy a hidegben gőzölgött a víz és addigra a havazás is beindult. Klassz volt úszkálni, ahogy a fejünkre potyogtak a hópihék. A fürdőzés után röpke hócsatával tisztítottuk meg az addigra már behavazódott autót, majd egy helyi csárdában költöttük el vacsoránkat. Vacsora végeztével az utcára már vagy 10 centi hó esett, és az utakat nem nagyon takarították. Lépésben hózivatarban jöttünk fel Budapestre, de én így is eléggé féltem, mert tavaly Duduval is kicsúsztam egy hasonló havazás közepette. Végül szerencsésen hazaérkeztünk! Másnap hatalmas havazásra ébredtünk és csodálatos látványt nyújtottak a behavazott fák és utcák. Kis fenyőnk is hósubában pihent az erkélyen. Vasárnap is sétáltunk egy nagyot a Dunaparton, majd vendégek érkeztek és farsanghoz híven forgácsfánkot szolgáltam fel. Elég finom volt, de azért a nagyi szallagosa verhetetlen. Talán újra megsütöm még farsang farka alkalmából!

Hóóóó-rukk!

Ennyi havat már régen lehetett látni! A legjobb az, hogy idén valahogy mindig úgy jön ki, hogy a nagy havazásban Csibésszel lehetek. Már két januári hétvégén is csodálatos hóesés köszöntött ránk Veszprémben. Imádunk együtt sétálni a hóban, annyira békés és megnyugtató, egyúttal izgalmas. Csibésznek azért mert nem tudja mit rejt a hó, nekem meg azért, mert láthatom boldogan futkározni és szimatolni és mindig egy-egy új arcát ismerhetem meg. A szélfútta vasárnap után gyönyörű napsütés köszöntött ránk, és élvezettel sétáltunk a belvárosi parkon át, ahol csillámlott a friss hó. Csibész fekete szőre és a hó kontrasztja is mindig örömteli kép számomra. Az is, ahogy szedi a kis lábait a hóban, apró nyomokat hagyva maga után. Szeretjük a telet!!! Csak azt sajnálom, hogy soha nincs nálam ilyenkor ez a fránya fényképezőgép!
A hétvégén még Eplénybe is lejutottam síelni, szerintem Csibészt is leviszem egyszer, olyan szép arrafelé is a téli erdő. A hétvégén a fánksütésre is jutott idő!