Drégelyvár visszavár

Úgy esett, hogy most először a történelem folyamán sikerült előre bejárnom a Zöld Béka túra útvonalát! Ezért a hivatalos békatúrán már magabiztosan, térkép nélkül vezettem kis csapatom a vár irányába. Drégely a pilledt őszi szombaton is büszkén állt és barátságosan visszavárt. Most hétvégén talán még jobb idő is volt, mint az elmúlt vasárnap, mert egy pár fokkal lehült a hőmérséklet. Drégelyt egyszer minden magyar embernek látnia kell! Már nem a szépsége miatt, hiszen sajnos a várat a környék lakosai teljesen széthordták, de az a hősiesség, amit az ott harcoló katonák demonstráltak és az áldozat, amit meghoztak, megható és felettébb tiszteletet érdemel. Mindezt igazán csak a romokon állva, személyes ottléten keresztül érezhetjük át. Az 1500-as évek közepén a török hadak meg akarták hódítani az észak-magyarországi gazdag bányavárosokat, s már csak egy valami állta útjukat, a drégelyi vár. Szondi várkapitány maroknyi 146 fős csapattal rendelkezett és a vár is elég rossz állapotban volt, helyreállításra nem kaptak pénzt. Ilyen körülmények között érkezett a vár alá az 12,000 fős török csapat. A csata kimenetele már ab ovo eldőlt, Szondiék mégis, - a megadás esetén beígért a szabad elvonulás lehetősége mellett is - szembeszálltak a török hordával és utolsó leheletükig küzdöttek a túlerővel szemben. Számunkra csak az országuk és becsületük számított! Meghatódottan álltunk a várnál és elgondolkoztunk őseink példaértékű magatartásán!
A vár megtekintése után jókedvűen haladtunk végig a 20 kilométeres szakaszon - amely személy szerint nekem másodjára már meg se kottyant - , verbálisan megváltottuk a világot, és az egyes pihenőknél az útvonal biztos ismeretében már komótosan élveztük a finom otthoni falatokat és a bágyadtan simogató őszi napsugarat. Drégelyvár visszavár, kívánom, hogy egyszer mindenki eljusson erre az ígéző környékre!

In memoriam Dudu!

Dudu, egy 2000 köbcentis motorral ellátott 20 éves koromfekete Ford Sierra, aki 5 éve került hozzám, az okból, hogy a családban már senkinek sem kellett! Én felkaroltam a szomorú kis járgányt és csodás órákat töltöttünk együtt éveken át! Együtt szeltük át keresztül-kasul Magyarországot, de a határon kívül az élemedett korára hivatkozva már nem merészkedtünk. Dudu gyors volt, tágas és barátságos, mindenkit - főleg nyáron- igen melegen fogadott! Csibésszel is nagyon megkedvelték egymás, hiszen kiskutyám utazásainkor teljesen kibérelte a hátsó kényelmes üléssort. Dudu körülbelül 1 éve kezdett rendetlenkedni és vált megbízhatatlanná! Többször cserben hagyott a utakon, és húzásaival elkezdett folyamatosan borsot törni az orrom alá! Azonban én így is szerettem és hűségesen kitartottam mellette! Idén viszont úgy tűnik, hogy teljesen becsavarodott, és mint egy klimaxoló asszony havi rendszertelenséggel produkálta az öregedés jeleit. Dudut nagyon szerettem, de már életbe- és pénztárcába vágóan fontos lett, hogy elváljanak útjaink! Ennek a bejegyzésnek a Dudu nekrológja címet szántam, de végül az ötletet elvetettem, mert remélem, hogy valakinek így is kell még ez az általam elhagyott, kiszolgált, de lelkes autó.

Megbélyegzett citromtorta

Szicília óta citromlázban égek! Korábban ez a gyümölcs nem tartozott a kedvenceim közé, a limonádét túl snassznak, a citromos teát túl átlagosnak találtam. Valahogy semmi nem kötött eddig a citromhoz. Szicília óta ez változóban, a gyümölcs erre a gyönyörű tájékra emlékeztet! Ma már a citrom képe számomra örökre összekötődött a tengerrel és napsugárral!

Tegnap barátok jöttek szicíliai képek nézegetésére és stílusosan mi mást szolgálhattam volna fel számukra mint citromtortát. Sajnos azonban a torta készítése során becsúszott egy kisebb malőr (amit itt most nem szeretnék részletezni :), ezért aggódva tekintettem a repetázni vágyó lelkes arcokra. Bűntudattalt telve szolgáltam fel a második adagot is és a torta csakhamar teljesen elfogyott. Szerencsére azonban a bűnös citromtorta nem vált végzetessé! A savanykásan édes falatokat finom verdelloval - Szicíliában a másodérő, de teljesen beérni nem tudó zöld citrom likőrjével - öblítettük le. Lehet, hogy ennek köszönhetjük egészségünk!

Szicíliai vulkántúra utórezgései

Újra itthon! Két hét Szicília, két hét gyönyörűség! Most éppen mandulabortól megrészegülve írom az oldalt. Még mindig nem vagyok magamhoz térve, még mindig előttem a sugárzó nap, a búrjánzó hibiszkus és leandervirágok, a vulkáni törmelék és a sós tenger illata. Teljes eksztázisban élem a hétköznapokat! Az elmúlt 2 hétben 6 vulkánt másztam meg ezer fokban, kardhalat ettem és naponta kétszer fürödtem a tengerben, ittam az Ördög Vörösét, a mandulabort és a Malváziát. Rengezgetve a képeket, remélem még sokáig Szicíliában maradok! Egy biztos, jelenleg bennem is fortyog a láva!!! :)