Megint Bírom!!!!

Halleluja! Újra hódolhatok régi szenvedélyemnek a borkóstolásnak. Idén pünkösdkor egy aprócska megtorpanás következett, mert a badacsonyi bormenet kissé túl jól sikeredett! Csupán Csibész és barátnőm húztak ki a komplett delíriumból! Ezután aztán vagy augusztusig rá se bírtam nézni a borra! Tragédia! Kisebb áttörést a füredi borhetek adtak, de a valódi fordulat tegnap következett be! Hivatalos voltam egy exkluzív borkostolóra, ahol szívem - Villány után - második csücske a soproni borvidék mutatkozott be. Mindenki ott volt aki számított Weninger, Taschner, Soproni Borbarát Hölgyek, volt babos vadpörkölt, babos rétes és pogácsa és én belevetettem magam a forgatagban. Újra kóstoltam, éreztem a zamatokat és kedélyesen elbeszélgettem a résztvevőkkel! Ízleltem a zöld veltelinit, a kékfrankost és a különféle cuvee-ket és ráakadtam egy új kincsre, a Jandl borászatra. A shirazuk csúcsokat döntöget, a kékfrankusok tökéletes és a gazda remek fej! Úgy hiszem jövőre most már igazán aktuális lesz a régóta tervezett fertő-tavi biciklistúra!!! Meg a borbarát hölgyekhez is végre le kéne jutni....

Csesznek - Csezd meg!

Az október 23-i forradalminak keresztelt Zöld Béka túra igen nehezen indult! Már korábban gondoltam, hogy az időpont megválasztásával gond lesz, hiszen sokan használják ki a négy napos ünnepet családi programra, punnyadásra vagy külföldi utazásra. Sajnos idén túráimon az időjárással is folyamatosan gondok akadnak! A korábbi szlogenem "A Zöld Béka - aki mindig megmondja a jó túraidőt" frázis idén valahogy nem állja meg a helyét. Valahogy mindig sikerül beletrafálni a rossz időbe, ahogy a múltkori hollókői túrán is áztunk-fáztunk, most ismételten sikerült esőben lekeverednünk a Bakonyba. Ám szerencsére, ahogy Csesznek közelébe értünk, a csepergés alábbhagyott, majd teljesen elállt, így csupán a hideg széllel kellett megverekednünk. Szóval, ahogy mondottam, a túra nehezen indult, sokan mondták le az utolsó pillanatban a gyenge hidegfront miatt és sokan nem jöttek el egyéb programok végett. De azért így is sikerült heten nekivágnunk a Bakony rengetegeinek. Csesznekről indultunk a zöld, Rómer Flórisnak keresztelt túraútvonalan, ami gondoltam, ha már neve van, bizonyára egy kiválóan jelzett túraútvonal lesz. Hát a fenéket! A térképen nyílegyenesnek jelölt túraútvonal folyamatosan kettéágazott és a helyes útirányt megtalálása sosem volt egyértelmű. Azért lassan-lassan elértünk a Kőpince-forrásig, a Cuha-patak völgyébe, ahol hatalmas bükkfa rönkökön ücsörögve költötük el laza kis ebédünket. Ezután egy gyönyörű útvonalon a Cuha-patak szurdokán, régmúlt vasútvonalat követve haladtunk keresztül megcsodálva a mérnökök és a természet közös alkotását, és keltünk át többször is halált megvető bátorsággal a a kanyaró patakon. Úgy tűnt, hogy a patakvölgy kedvelt kirándulóhelye másoknak is, hiszen telis-tele volt piknikező, sétálgató családokkal és turistákkal. A patakvölgyből letérve az Aranyos-völgyben tévesztettünk el megint az irányt, de a csapat egy szemfüles tagjának köszönhetően ismét rátaláltunk a sárga útra. Óz dalát énekelve jutottunk el kisvártatva a cseszneki parkolóba autóinkhoz. Röppke átöltözést és pihenést követően felmásztunk a várba, majd onnan lefagyott fülekkel és tűzpiros arccal leérkezve költöttük el bakonyi pecsenyénket és ittuk meg forró teánkat a vár kedves hangulatú lovagéttermében.

Kicsi gesztenye

A hétvégén kihasználva a jó időt gesztenyeszedést rendeztünk Nagymaroson. Mielőtt felmásztunk volna a Kálvárián keresztül a gesztenyeligetbe, lementünk a partra, ahol a Duna felett ködpárában magaslott a visegrádi vár. Egy hattagú hattyúcsapat halad el fölöttünk az égen, káprázatos látványt nyújtva sziluettjével. Felérve a gesztenyésbe egyből nekiláttunk a keresésnek. Még útban a gesztenyés felé megláttunk egy öreg nénit, aki hatalmas teli kosár gesztenyét cipelve jött le dombról. Csak reménykedtünk, hogy nekünk is marad még pár szem finomság. Csibész a keresgélés közben meg sem mozdult, érdeklődve üldögélt a rozsdabarna gesztenyeleveles avarban. Először csodálkoztunk, hogy szép az idő, jó a levegő, Csibész miért nem szaladgál, szaglászik, kutat nekünk gesztenyét. De később rájöttünk, hogy szegénykém védőfelszerelés hiányában védtelen a szúrós gesztenyeburkok ellen. Három lábon ugrádozott ide-oda, mert valamelyik lábacskáját mindig felsebezte a fránya burok. Pár óra alatt mi is megszettük kosarainkat és a finom gesztenyét pár nap múlva egy ÖTYE bulin fogyasztottuk el. De azért még van a mélyhűtőben is hideg teli estékre borozgatáshoz!

Dupla fekete

Ez a hét eléggé unalmasan telt! Egyetlen örömöm szinte csak Csibész volt, akinek egyre bájosabb szokásait megosztom veletek. A reggeli dupla fekete ceremónia kapcsolatunk egyik legmeghittebb momentuma. Felkelés után kómásan meglátogatom a fürdőszobát, majd kitotyogok a konyhába és felteszek egy kávét. Csibész ezalatt halkan oson utánam és figyeli mozdulataim. Ha kész a kávé felkuporodok a nagyszobám kanapéjára, Csibész pedig odadóan mellém ugrik, és így egymáshoz bújva közösen ébredezük. Egyik kezemmel a gőzölgő feketét emelgetem a számhoz, másikkal pedig az elalélt kis fekete ördögöt dögönyözöm.
Ezen a héten pedig Csibész egy újabb meglepően aranyos viselkedéssel lepett meg. Az egyik reggel arra ébredek, hogy valaki figyel. Mit ad Isten, Csibész most már ébredésemet nem az ágy alatt várja türelmesen, hanem a dupla kávé kanapéján lesben áll és figyeli, hogy mikor mozdulok már meg végre. Ahogy megmozdulok, Csibész lecsap! Átugrik a kávés kanapéról a nagyágyra és parádésan bejelenti: Itt a reggel, a lustálkodásnak vége!!!

Zsákbakutya

Minden egy őszi ködös borongós szombati napon kezdődött... A Zöld Béka túracsapat legrettenthetetlenebb tagjai az eső ellenére nekivágtak, hogy meghódítsák a Cserhát Tájvédelmi Körzet keleti lankáit és elmenjenek oda, ahol még a madár se jár.... csak a holló!
De ezen a napon még hollóval sem, csak pár esernyőbe burkolózott turistával találkoztunk Hollókőn. Végigsétáltunk az ófalun, vásárlásainkkal aznap az összes helyi keramikus kedvencévé váltunk, kemencepatkán szárítottunk átázott, reszkető kutyát, akit azután az eső elől hátizsákba csomagolva szállítmányoztunk fel a várba. A várból még esőben is gyönyörű kilátás tárult elénk a környék sárguló levelektől színpompás ködlepte vidékére. Szerencsére addigra már az eső is elállt és a túracsapat a Bableves-csárda hívószavára nekivágott a eltervezett útvonalnak. Csibész is kikerült a zsákból és boldogan loholt felvezetőként a csapat élén. Tehénlegelőn át, kiterjedt őzlábgomba és pöffetegmezőkön áthaladva találtuk meg végre-valahára a kék túrajelzést és sárt dögönyözve lábaink alatt haladtunk előre rendületlenül a párás palóc tájakon. Felsőtoldon bájos falusi környezetben találtuk magunkat, majd egy eleven baromfiudvart és egy hullott birstől behorpadt ódon pajtát elhagyva betonúton trappoltunk tovább Garádra, ahol a helyiek kedves vidéki vendégszerete által birkapörköltet, húsoskáposztát és slambucot ebédelhettünk és kicsit megpihentettük fáradt tagjainkat. Itt újra eleredt az eső, de mi nem adtuk fel és folytattuk utunkat előre a kék jelzésen. Sötét, misztikus, mohatakarós erdei ösvényeken haladva másztuk meg a Macska-hegyet, majd elértük a Tepke-kilátót, amelyre csak a csapat legszívósabb tagjai másztak fel. A kilátó tetején egy elképzelhetetlen gyönyörűség, utazó ködfellegbe borult csodálatos táj képe tárul fel. A Tepkét elhagyva szilvakék bogyóktól roskadozó kökénybokrok oldották meg élelmezési nehézségeinket és töltötték fel C-vitamin készleteinket. A Tepkéről lefelé ismét elénk tárult a dimbes-dombos cserháti panoráma. Ezután egy röpke erdei fenyves gombászás után egy tágas zöld mezőhöz értünk. A réten magunkba szívtuk a tiszta, oxigéndús levegőt és élveztük a szabadságot. Ganajtúró bogarakhoz hasonlóan görgettünk lábaink alatt sárgombócokat, mely igen megnehezítette járásunkat, de még egy aprócska eltévedés után sem attuk fel és a nagymezőt átszelve kiértünk a hőn áhított betonútra, mely a Bableves-csárdába vette az irányt. Gyomrunkat és ízlelőbimbóinkat előkészítve szemeink előtt már a gőzölgő, forró bableves képe lebegett, s mindez extra löketet adott kitartásunknak és felgyorsította lépteinket. Végre-valahára megérkeztünk az állítólag messze-földön híres Bableves-csárdába, ahol sajnos nem volt hely, így éhesen maradva nem terjeszhetjük tovább a hírét a nagyvilágban. Korgó gyomorral továbbindulva sötétedéskor érkeztünk meg Alsótold szívébe, ahol a helyi menő étteremben fogyasztottuk el tótokat is megszégyenítő módon ízletes sztrapacskánkat.